Hetvenöt éves korában, 2023. november 6-án eltávozott sorainkból Varga László barátunk, kollégánk. Nyíregyházán járt közgazdasági szakközépiskolába, Kalocsán, a páncélos ezredben volt géppisztolyos lövész, Debrecenben, a KLTE-en végzett történelem–földrajz szakon 1973-ban. Levéltáros pályáját Egerben kezdte, majd Salgótarjánban folytatta, végül Budapest Főváros Levéltárának főigazgatójaként ment nyugdíjba 2014-ben. A levéltáros szakmában általános elismertséget élvezett, ennek köszönhetően volt hosszú éveken át az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa elnöke. Olyan nevezetes kezdeményezések fűződtek a nevéhez, mint a rendszerváltáskor a felszámolásra ítélt Nógrád megyei nagyvállalatok iratanyagának begyűjtése, a vidéki levéltárakban őrzött 56-os iratok feltárása vagy A Kárpát-medence levéltári forrásai. Fond és állagjegyzékek-sorozatának elindítása és (fő)szerkesztése.
Nélküle a Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület aligha jöhetett volna létre, de biztos nem ilyen országos szervezetként, amilyen lett. Oroszlánrésze volt abban, hogy az alakuláskor a társadalomtörténet iránt érdeklődő vidéki levéltárosok és muzeológusok, valamint a fővárosi egyetemeken és intézetekben dolgozó kutatók egymásra találhattak. Nem véletlen, hogy 1986 őszén ő szervezte az első salgótarjáni társadalomtörténeti konferenciát, Bácskai Vera elnöksége alatt ő lett az intézményes formát öltő Hajnal István Kör első titkára. A Kör konferencia-sorozatából még kettőnek adott Salgótarján otthont (1989, 1996). Később is fontosnak tartotta, hogy levéltáros kollegái olyan doktori képzésben részesüljenek, ami nemcsak a források alapos elemzésébe vezeti be őket, hanem a legfrissebb nemzetközi szakirodalom eredményeit is megnyitja előttük. Alaptermészete volt a segítőkészség és tenni akarás. Jól kifejezte ezt a 60. születésnapjára készült tanulmánykötet címe: Szívvel és tettel, amelyben tiszteletét fejezte ki iránta nemcsak a magyar levéltáros-társadalom, hanem egyetemi történésztársai is. 2008 után hathatós orvosi kezeléssel, szívós élni akarással és családja önfeláldozó segítségével még visszakapaszkodott súlyos betegségéből, s szinte változatlan energiával munkálkodott tovább nyugdíjasként is. Amikor 2019 után tettereje, lendülete fogyatkozni kezdett, s a levegő is megritkult körülötte, akkor sem habozott, ha kiterjedt kapcsolatrendszerét legalább telefonon mozgósítani lehetett egy jó ügy, egy szakmai segítségre szoruló ifjú kolléga érdekében.
Személyiségét, barátságát ugyan nem tudjuk pótolni, de emlékét híven megőrizzük.
Kövér György
תגובות