top of page

Magos Gergely: Árjásítás, államosítás, szovjetizálás

Hajnal István Kör_2

Megjelent Magos Gergely Árjásítás, államosítás, szovjetizálás című monográfiája a Compass-sorozat harmadik köteteként.

"1950. július 28-án minden kártérítés nélkül állami tulajdonba vették Magyarországon a gyógyszertárakat. Az egy nap alatt végrehajtott államosítást - teljes joggal - napjainkig gyásznapként tartják számon a hazai gyógyszerészek. Kevéssé közismert azonban, hogy a magántulajdon felszámolása korántsem egy nap alatt ment végbe, hanem egy több mint tízéves folyamat végső állomása volt. A zsidótörvényekkel kezdődő és a Rákosi-korszak végéig tartó "hosszú negyvenes években" a patikák tulajdonviszonyaiba többször is radikálisan beavatkoztak az egymást váltó politikai rezsimek. A második világháború idején a jogfosztó intézkedések a zsidók, illetve a visszacsatolt területeken élő, nemzeti szempontból megbízhatatlannak minősített kisebbségek ellen irányultak. Az 1945 után létrehozott népbíróságok és igazolóbizottságok egyszerre voltak a háborús bűnösök számonkérésének, valamint a politikai, gazdasági és társadalmi konfliktusok megoldásának eszközei. A kiépülő kommunista rezsim számára a cél a vagyonos értelmiségi hivatás teljes politikai ártalmatlanítása volt, amely a gyógyszertárak államosításában és az ezt követő szovjetizálásában öltött testet. A könyv a tulajdonviszonyok erőszakos átalakításának bemutatásán túl arra a kérdésre is igyekszik választ adni, hogy hosszabb történeti időtávot vizsgálva hogyan alakult Magyarországon az állam és a gyógyszerész hivatás viszonya, a politikai és társadalmi változások miként hatottak a szakmára, vagy éppen a gyógyszerészek miként igyekeztek maguk is alakítani, formálni az eseményeket."


Comments


Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 

Email: 

hajnaltitkar@gmail.com

Elnök:
Dobszay Tamás

dobszay.tamas@btk.elte.hu

  • Facebook

Adószám az SZJA 1%-ának felajánlásához

19159243-1-06

Bankszámlaszám:

OTP Bank Nyrt.
11713177-20004295-00000000

Levelezési cím:

Hajnal István Kör

SZTE Történeti Intézet

6722 Szeged, Egyetem u. 2.

Székhely:

SZTE Történeti Intézet

6722 Szeged, Egyetem u. 2.

© 2020 by HIK

bottom of page