top of page

Társadalmi pozícióvesztés konferencia október 4-én!

Hajnal István Kör_2

Október 4-én Társadalmi pozícióvesztés címmel rendez konferenciát az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Egerben.

A társadalomtörténet jó pár évtizede vizsgálja a szociológiából kölcsönzött társadalmi mobilitást, elsősorban azonban a felemelkedésre, meggazdagodásra, egyéni és csoportos karrierekre koncentrálva. A Társadalmi pozícióvesztés konferencia ezzel szemben az elszegényedés aspektusait vizsgálja. A konferencia a szakma és az érdeklődő közönség előtt is nyitott. A társadalomtörténeti kutatások két országosan is meghatározó alakja, Horn Ildikó, az ELTE BTK dékánhelyettese, professzora és Gyáni Gábor akadémikus tart a témával kapcsolatosan releváns plenáris előadásokat, míg a további előadások 20-20 percben mutatják be a saját kutatásuk egy-egy szegmensét. A konferencia előadói között vannak az EKKE oktatói mellett az ELTE-n oktatók, a Magyar Nemzeti Múzeum és tagintézményei kutatói, a Miskolci Egyetem és az MNL-OL Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltárának dolgozói is. A konferencia az elszegényedés, deklasszálódás vagy pozícióvesztés problematikáját a magyar történelemben vizsgálja a 16. századtól egészen a 20. századig.



Comments


Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 

Email: 

hajnaltitkar@gmail.com

Elnök:
Dobszay Tamás

dobszay.tamas@btk.elte.hu

  • Facebook

Adószám az SZJA 1%-ának felajánlásához

19159243-1-06

Bankszámlaszám:

OTP Bank Nyrt.
11713177-20004295-00000000

Levelezési cím:

Hajnal István Kör

SZTE Történeti Intézet

6722 Szeged, Egyetem u. 2.

Székhely:

SZTE Történeti Intézet

6722 Szeged, Egyetem u. 2.

© 2020 by HIK

bottom of page